Beérkezett ajánlások

Itt olvashatja a beérkezett  hálás, sokszor megható történeteket, ezekből választotta ki a zsűri a toplistásokat, a 10 hazai és a 10 határon túli szavazatra váró praxist. Az ajánló beleegyezését a  történet portálunkon történő közléséhez elfogadottnak tekintjük a pályázaton való részvétellel, az ajánlás, és a szükséges  paraméterek elküldésével. Írásaik, orvosaik neve alapján ABC- rendben kerültek fel honlapunkra, így is találhatják meg őket.

    

Dr. Szánthó András / Budapest

Kedves Zsűri!
Örülök, hogy ismét jelölhetem Szánthó doktort, ő mindhárom kisfiam háziorvosa. Maximálisan meg vagyunk elégedve, és nagyon hálásak vagyunk, hogy hozzá tartozhatunk. Nyugodt szívvel merem a gyerekeimet hozzá vinni mikor betegek, mert Szánthó doktor nagyon kedves, türelmes, szuper humorral rendelkezik, ráadásul kiváló szakember.
Miután már a harmadik fiam is megszületett, akkor tudtam meg, hogy Ő az a doktor, aki annak idején engem is kezelt gyerekként, ő gyógyított ki az asztmámból. Emlékszem, amikor menni kellett kontrollokra a pulmonológiára, én félelem helyett örömmel szaladtam be hozzá, mert nyugalmat árasztott, és kedvessége eloszlatott minden félelmet. Ez ma sem változott semmit! Bátran merem Őt ajánlani ismerőseimnek is, mert biztos vagyok benne, hogy nem csalódnak!
Megérdemli „A nemzet háziorvosa” díjat!
Köszönettel: Takács Tímea

tovább...

Dr. Száray Eszter / Biatorbágy

Tisztelt Zsűri!
Házi gyermekorvosunkat, Dr. Száray Esztert szeretném jelölni a díjra, aki emberileg és szakmailag is például szolgálhat minden kollégájának.
Négy gyermekünk van, két fiunkkal (és később a kisebb lányunkkal) csupán kötelező vizsgálatok és oltások kapcsán találkoztunk a Doktornővel, beteg rendelésen nem is jártunk, még a rendelési időt sem tudtam, mikor van, hiszen szinte sosem betegek. Harmadik gyermekünk, Lilla viszont egy nagyon ritka és nagyon súlyos agyfejlődési rendellenességgel született és csupán 2,5 évet töltött itt velünk a Földön. A betegség (Miller-Dieker szindróma) olyannyira ritka, hogy a Kislányunkkal egy időben nem is élt más ilyen betegséggel Magyarországon. Annak ellenére, hogy a legtöbb orvos számára ismeretlen betegségről van szó, a Doktornő egyáltalán nem riadt meg, sőt, az első pillanattól az utolsóig (és még azon is túl) minden téren azon volt, hogy a Kislányunknak (és egész családunknak!) minden a lehető legjobb legyen. Pedig a prognózis alapján sok jót nem remélhettünk, orvosilag sem számíthatott sikersztorira, hiszen gyógyíthatatlan, nagyon súlyos genetikai betegségről van szó, ehhez még csak megközelítőleg hasonló betegség sem volt a praxisban.
Velünk és a szakorvosokkal, kórházi dolgozókkal, egyéb szakemberekkel is mindig partner volt, mindennek utánajárt, a betegséggel kapcsolatban is állandóan tanult, információkat szerzett. Mindig őszintén beszélt velünk és csak az igazat mondta, nem szépítgetett, hitegetett, ami nekünk nagyon fontos volt és segített, még a legnehezebb helyzetekben is.
Már a születés után (amikor még a diagnózist sem tudtuk), majd az egy hónapos kórházi tartózkodás idején is szinte naponta érdeklődött, tanulmányozta a kórházi zárójelentéseket, folyamatosan kapcsolatban voltunk. Az első hónapokban, amikor még csak a táplálási nehézségek jelentettek problémát, a nyár kellős közepén, szabadsága alatt is ő keresett telefonon és adott tanácsokat, miközben én kétségbeesetten számolgattam, hogy hány ml-t sikerül belediktálni a kisbabámba, és rettegtem a szondának már a gondolatától is. Pár hónap után az epilepsziás rohamok is megjelentek, ezek kapcsán is rendszeresen konzultált a neurológus szakorvossal, az oltások kapcsán is mindig körültekintő volt, nehogy rohamot váltsanak ki. Amikor a Kislányomnak először volt súlyos légúti megbetegedése, az orvosi rendelésre vittem el (akkor még szállítható volt). Már előre mondta, hogy feltétlenül soron kívül menjünk be. A Doktornő azonnal felismerte, hogy nagy a baj, hívta is a mentőket, arra is ügyelt, hogy a Szent Márton Gyermekrohamkocsit kérje, hogy a legszakszerűbb ellátást kapja a lányunk. Amíg a mentőre vártunk, a Doktornő és az asszisztense vigyázott a beteg gyermekemre, amíg én hazaugrottam összepakolni a kórházi csomagot és leszerveztem a másik két gyerekem felügyeletét. A hosszú, több hónapos intenzív osztályon töltött idő alatt is szinte napi kapcsolatban voltunk, mindig ő érdeklődött, nem én hívogattam. A kórházi osztályokkal, szakorvosokkal mindig, mindenben együttműködött, mindenkivel jó kapcsolatban volt.
A több hónapos intenzív osztályos ápolás utáni hazatérést is mindenben segítette, támogatta, és fel sem merült, hogy ne vállalná a további gondozást, holott komoly kihívást, sok tanulást és gyakorlást igényelt részünkről és a Doktornő részéről is az otthoni, speciális, intenzív ellátás (állandó oxigénpótlás, tracheakanul, gastrotubus, 0-24-ben monitorozás, súlyos epilepszia, újabb és újabb problémák, stb).
A havi rendszeres, tervezett mentős kórházba szállítást mindig precízen, lelkiismeretesen intézte, plusz köröket futott, többször is telefonált, hogy a súlyosan beteg gyermekünket a lehető legszakszerűbb körülmények között szállítsák. Mivel a Kislányunk már nem volt (mentő nélkül) szállítható állapotban és rengeteg speciális teendő volt vele, ha bármi gond volt (sajnos nagyon gyakran voltak légúti problémák, szinte egymást érték a tüdőgyulladások), a Doktornő mindig házhoz jött, a lehető legrövidebb időn belül. Számtalanszor elhozta a receptet, vagy akár már kiváltotta a gyógyszertárban, hogy mihamarabb megkapja a gyermekünk a gyógyszert, hiszen tudta, hogy napközben egyedül, segítség nélkül nem tudok vele/mellőle mozdulni.
Minden téren igyekezett segíteni bennünket, a betegséget és velejáróit megismerni (kapcsolatok felkutatása, szakmai egyeztetések), ami nem volt egyszerű, hiszen nagyon ritka betegségről van szó. A papírmunkák kapcsán is óriási segítséget nyújtott: a NEAK-kal számtalanszor egyeztetett, telefonált a rengeteg méltányossági és egyéb kérelem, közgyógyellátás,  speciális segédeszközök, tápszerek és más, egyedi ügyekben. A helyi önkormányzatnál is intézkedett az érdekünkben, hogy a rengeteg plusz kiadás miatt kapjunk anyagi támogatást. A helyi patikával, gyógyszerészekkel is sokszor konzultált, hogy mindig a legmegfelelőbb készítményeket kapja gyermekünk. A recepteket sokszor leadta a gyógyszertárban, hogy ne kelljen a rendelőbe érte mennünk. A Doktornő mellett, a háttérben az asszisztens, Dobos Éva is rengeteget segített nekünk. Profin, mindig azonnal intézte a rengeteg receptet, beutalót, és egyéb teendőket. Kórházi ápolói tapasztalatait is mindig megosztotta velünk és nem egyszer speciális eszközöket is beszerzett nekünk, illetve megtanított a használatukra. Többször kaptunk kölcsön a rendelőből speciális segédeszközöket (pl. mobil oxigénpalack, inhalációs készülék, stb), megkímélve bennünket további költségektől.
A Doktornőt szabadsága idején vagy hétvégén is bármikor elérhettük, ha baj volt. Sőt, volt, hogy még külföldről is ő hívott. Olyan is előfordult, hogy vasárnap reggel, éjszakai ügyelet után jött megvizsgálni a Kislányunkat egy hirtelen jött, akut probléma kapcsán. Soha nem utalta be feleslegesen Lillát a kórházba (ami mindig az intenzív osztályt jelentette), ha viszont baj volt, mindig időben észrevette. Olyan figyelmes volt, hogy amikor a Kislányunkhoz pont az első születésnapján kellett mentőt hívni, a beutalót díszes papírra írta és feltüntette nagy betűkkel, hogy "ma van az első szülinapja".
Nagyon sokat jelentettek ezek az apró figyelmességek is ezekben a nehéz helyzetekben. A testvérekre is mindig nagy figyelmet fordított és szeretettel foglalkozott velük is, ha már orvosilag velük nem volt sok teendő. Amikor az otthonlélegeztetési program szóba került, akkor sem hátrált meg az extra feladatoktól, sőt, segített intézkedni, mindenben partner volt.
Kislányunk számos alkalommal volt mentesítő ellátáson a Tábitha Házban (gyermek hospice ház). A Doktornő velük is felvette a kapcsolatot, segítették egymást, megosztották tapasztalataikat. Sőt, olyan is történt, hogy a Doktornő meglátogatta ott is a Kislányunkat, mikor rosszul lett, és tanácsokkal segített, mert ő ismerte legjobban. Negyedik gyermekünk születése után is extra odafigyelést, gondoskodást kaptunk: mivel a beteg gyermekem miatt nem tudtam egyedül mozdulni otthonról, többször is Ő jött ki beoltani, megvizsgálni a kisbabát.
Az életvégi ellátás során is maximálisan együttműködött a Doktornő velünk és a hospice  szakemberekkel is. Az utolsó hetekben napi kapcsolatban voltunk. Mindennek utánanézett, utánakérdezett, előre elmondott minden teendőt. Mindvégig őszinte volt, a legkényesebb kérdésekben is. Sokat segített ez az egyenes beszéd, mellébeszélések nélkül. A gyógyszerek kapcsán is konzultált több orvossal, gyógyszerésszel, gondosságának köszönhetően Kislányunk egyáltalán nem szenvedett, nem voltak fájdalmai. A Doktornő 0-24-ben elérhető volt, az utolsó 24 órában négyszer is kijött (és pár óránként telefonon is hívott), de soha nem zavart, jelenléte megnyugtató volt számunkra. Akár hajnalban is jött volna, ha hívjuk. A hospice doktornővel folyamatosan telefonos kapcsolatban voltak, teljes mértékben együttműködött vele úgy, hogy soha nem is találkoztak személyesen. Kislányunk halála után azonnal kijött, a testvérek hazahozatalában (óvodában voltak) is felajánlotta a segítségét. A dokumentációt is már előkészítette, hogy ne akkor kelljen az adatokat keresgélni. A temetkezési vállalkozót is ő értesítette, hogy ne nekünk kelljen, pláne, hogy 30 évesen az embernek nincs rutinja ilyesmiben... Segített a további intézni valókban is kapcsolatai révén, hogy minél gyorsabban megoldódjon és lezáruljon minden. Még a folyamatban lévő ügyek – pld. közgyógyellátási  kártya meghosszabbítása - kapcsán is intézkedett, hogy ne küldjék már ki. A gyász időszakában is nagyon sokat segített mindannyiunknak lelkileg, sok nagyon fontos tanácsot adott, melyekkel a testvérek gyászfeldolgozását jelentősen megkönnyítette. Azóta is szívén viseli az ő sorsukat is.
Példaértékű, hogy egy ilyen reménytelen, gyógyíthatatlan betegség esetén is teljes bedobással, szakmailag és emberileg is nagyszerűen és fáradhatatlanul segített bennünket. Pedig soha semmit nem adtunk, nem voltak borítékok, ajándékok. És nagyon jól tudta, hogy csodát tenni nem fog tudni, rövid élete lesz a Kislányunknak. Sokkal-sokkal többet megtett a Doktornő, mint ami a kötelessége. Emberségessége, állandó segíteni akarása és szakmai profizmusa szavakkal nehezen kifejezhető.
A Doktornő hozzáállása nagyon nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az a 2 és fél év, amíg a Kislányunk élt, a sok kihívás és nehézség ellenére családunk legszebb és legboldogabb időszaka volt. A súlyos betegség ellenére nem borzalom volt az életünk, hanem még jobban megerősödött a családunk, sőt, újabb gyermeket is vállaltunk a 0-24 órás ápolás mellett. Végtelenül hálásak vagyunk a Doktornőnek, ilyen erős hátszél mellett nem is volt olyan nehéz talpon maradni az embert próbáló helyzetekben. Bár az elején azt írtam, hogy a legkevésbé sem számíthattunk orvosi sikersztorira, mégis azt kell mondanom, hogy ez a 2,5 év egy valódi sikersztori volt, emberileg és orvosilag is.
Bárcsak minden háziorvos ilyen lelkiismeretes és ennyire profi lenne!
Horváthné Lehel Krisztina

tovább...

Dr. Szentipál Margit / Budapest

Kedves Olvasó!
Dr. Szentipál Margit doktornő 2001 óta háziorvosa családunk tagjainak. Az első találkozás alkalmával nyilvánvalóvá vált a kölcsönös szimpátia, az azonos értékrend. A gyógyítás iránti alapos, felelősségteljes hozzáállása, valamint az emberek iránti tiszteletteljes megközelítése figyelemre méltó. Orvosi hivatásának magas színvonalát számunkra mindig is az jelentette, hogy a háziorvosi gyógyításon túlmenően hasznos útmutatásokkal lát el bennünket a kezdetektől fogva más szakorvosokhoz történő fordulást illetően. Biztosak vagyunk abban, hogy a hozzá forduló más betegek esetében is ugyanígy jár el. Sok-sok egyéb más mellett ebben rejlik a doktornő nagyszerűsége, melyet csak erősít kárpátaljai származása és magyarságtudata. A köztünk kialakult - és jó ideje barátinak tekinthető - kapcsolat tovább erősödött, amikor feltártuk számára a hazai keresztény egyházak részére folytatott önkéntes adománygyűjtő tevékenységünket. Meggyőződésünk, hogy a háztartásokból jelentős mennyiségű, egyébként mások számára jól hasznosítható és értéket jelentő dolgok kerülnek a hulladékba. Ezeket, az ismeretségi körbe tartozó budapesti családoktól egyszerűen csak össze kell gyűjteni, és időnként közvetlenül eljuttatni az arra nyitott, befogadó egyházi személyekhez. Doktornő átérezte az ügy egyszerűségét, praktikumát és a szegényebb emberek iránti segítő szolidaritás eredményeként időről-időre átveszünk tőle is néhány csomag használt ruhát, cipőt. Úgy érezzük, hogy a kiemelkedő szakmai munkán, a betegekhez való emberséges és segítőkész hozzáálláson túlmenően az önkéntes társadalmi szerepvállalás együttesen eredményezték, hogy jó szívvel javaslom Dr. Szentipál Margit doktornőt ,,A Nemzet Háziorvosa" megtisztelő és kitüntető cím elnyerésére.
Tarjáni István

tovább...

Dr. Szepesi András Gábor és Hupcik Lászlóné / Budapest

Tisztelt Döntéshozók!
Mindenekelőtt szeretném megköszönni ezt a nagyszerű lehetőséget, hogy méltó elismerést kaphatnak ország-világ előtt azok az orvosok, akik elkötelezettségüknek és szakmai rátermettségüknek köszönhetően méltó képviselői ennek a gyönyörű és rendkívül felelősségteljes hivatásnak.
Ők persze nem a nyilvános elismerések miatt végzik lelkiismeretesen a munkájukat. Éppen ezért érdemesek rá. Egy olyan háziorvost ajánlok a figyelmükbe, asszisztensével együtt, akik méltán érdemlik ki a szakma megbecsülését. Dr. Szepesi András Gábor és Hupcik Lászlóné (Erzsike) Budapest 9. kerületében, a Lónyay utcai háziorvosi rendelőben végzik áldozatos munkájukat nap mint nap, fáradhatatlanul, hozzáértéssel és nagy - nagy odaadással, empátiával. Az ajánlásom nem köthető egyetlen esethez vagy történethez.
Tulajdonképpen semmi különös dologhoz, hacsak nem ahhoz a különösen fontos tulajdonságukhoz, hogy testet-lelket gyógyító EMBEREK ők, így, csupa nagy betűvel. A rendelési idő végén is türelmesek, szolgálatkészek, emberségesek. Minden páciensre annyi időt és figyelmet fordítanak, amennyit igényel. A doktor úr kérés nélkül magyarázza el betegeinek tünetei orvosi/biológiai hátterét, ezzel segítve annak megértését. Nála nem ,,futószalagon" érzi magát az ember.
De fölöslegesen sem időzik náluk senki, hamar elvégzik a receptek felírását vagy a gyógyult emberek kontrollját. Ám akinek szüksége van rá, annak a lelkét is ápolják, bőségesen rászánva a szükséges időt. Ez az, amitől olyan családias a légkör ebben a rendelőben.
Álljon most itt mégis egy konkrét eset, amikor is a doktor úr olyan volt nekem, mint egy jóságos családtag!
Egy időben sok tennivalója akadt velem Szepesi doktornak és Erzsikének. Akkoriban veszítettem el szeretve tisztelt édesapámat, aki szintén orvos volt és annak idején szintén Szepesi doktort választotta háziorvosának. Sok pszichoszomatikus tünetet okozott nekem a gyász, és ezekkel a testi - lelki gondokkal szinte hetente kerestem fel őket a rendelőben, ahol mindig megértésre és gyógyírra találtam. Kifogyhatatlan türelemmel hallgattak végig és igyekeztek a segítségemre lenni, sokszor nem is kellett más, "csak" egy kiadós beszélgetés. Azóta is vannak időszakok, amikor gyakrabban keresem fel Szepesi doktort, ő pedig nem restell türelmesen végighallgatni, és az esetleg szükséges gyógyszereken kívül kedves szavaival is gyógyítani.
Annak idején azonban egy idő után úgy éreztem, nehezíti és lassítja a gyászmunkát, hogy amikor a testi tüneteim kapcsán felkerestem a háziorvosi rendelőt, minden alkalommal hosszan emlékeztünk, beszélgettünk édesapámról.  (Az mondjuk mérhetetlenül jó érzés volt, hogy olyan szeretettel beszélt mindig róla. Talán ezért is mentem olyan gyakran.) De ezeknek a beszélgetéseknek mindig sírás lett a vége...…
Másik háziorvost kerestem, mert azt gondoltam, így talán - személytelenebb, új környezetben - gyorsabban, könnyebben túljutok a gyászon.  Ezt megbeszéltem doktor úrral is, ő pedig megértően támogatott, mondván, próbáljam meg, ha úgy gondolom, hogy ez segít. De persze tévedtem. Nemhogy jobb lett volna, még rosszabb lett a helyzet. Így hát a "tékozló fiú" visszatért Szepesi doktorhoz, ő pedig magától értetődő módon fogadott vissza és törődik velem - testet-lelket gyógyítva - azóta is, rendületlenül. Szakmai alázata, embersége dicséretre méltó, ezért is ajánlom őt erre a díjra.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindannyiuknak jó egészséget! Hiszem, hogy bölcs döntést hoznak majd ebben a megmérettetésben, bár olvasva a többi ajánlást, úgy tűnik, nem lesz könnyű dolguk. Addig is a legjobbakat kívánom:
Golenyák Gabriella

tovább...

Dr. Szinyi Károly / Kisbér

Tisztelt Zsűri!
Kisbér  a Bakony és a Vértes bejáratánál fekszik, városunkat a " Bakony kapujának is nevezik. Itt rendel Szinyi Károly. Ő olyan háziorvos, aki erején felül is mindenkin próbál segíteni. Háziorvos, sebész és üzemorvos szakvizsgája is van. Rendkívül empatikus képességekkel rendelkezik, és igazi, nagy tudású orvos. Elképesztően magas kártyaszámot tudhat magáénak, hiszen rengetegen bíznak benne, és ezért őt választják háziorvosuk- nak.
Szinyi doktor sohasem fáradt, mindenkit ellát, még azt is, akihez nincs túl sok köze. Mindig segít, utánajár a dolgoknak, telefonál, ismeretségeket használ fel, – vagy ha nincs keres - hogy a beteg mindig a legjobb ellátást kaphassa. Még arra is figyel, hogy a kollégái – ha fáradtnak látszanak- pihenjék ki magukat, vegyenek ki szabadságot. Nagyon jó orvos, nagyon jó ember, a betegei tűzbe teszik érte a kezüket. Asszisztense mindenben segíti, nagyon jó párost alkotnak, mindkettőjüknek a beteg az első.
Nagyon jó szívvel ajánlom „ A nemzet háziorvosa” pályázatra!
Tisztelettel:
Mogyorósiné Kiss Ilona
Kisbér

tovább...

Dr. Szirovicza Éva / Kiskunhalas

Szép napot mindenkinek! Dr Szirovicza Éva Doktornőt szeretném jelölni!
Mind a kettő gyermekem nagyon lelkiismeretesen kezeli. Fiam életét már megmentette, amiért nem lehetek elég hálás...  Kislányom, Bíborka most volt a nyáron 2 éves. Tejfehérje allergiás és refluxos. Elég sok fejtörést okoz a kicsi a doktornőnek, de eddig mindig talált megoldást mindenre.
Ha bármire is a legkisebb esélyt lát, azt mindig figyelembe veszi és kivizsgálja a gyerekeket!
Mindig megkereste a megoldást, és bármilyen kérdésünk van, volt, mindig kaptunk választ. Ha kell akkor szakorvossal egyeztet a kicsi súlyos refluxa miatt. Bármikor hívható telefonon és nagyon készséges.
Olyan sokszor segített, hogy leírni sem tudom.
Köszönöm Doktornő!
Petrács Krisztián

tovább...

Dr. Szirovicza Éva / Kiskunhalas

Kedves Zsűri!
Nem tudom, hogy jó helyre küldöm e a történetemet. Én a gyermekorvosunkat szeretném nevezni a pályázatra, ő nem más, mint Dr. Szirovicza Éva, Kiskunhalason. Történetünk régebbre  nyúlik vissza. Jelenleg 13 éves a kisfiam, régóta fejfájása volt, de azt mondták, hogy migrénes. Nem olyan régen ismertük meg Éva Doktornőt, a kicsi lányom születése után. A fiam rosszul lett egy hányást- hasmenést okozó fertőzés alaposan levette lábról.  A  Doktornő bármivel is próbálkozott, néhány napos kórházba fekvés lett a vége és infúzió. Folyamatosan felügyelte ettől függetlenül a fiamat , a kórház után is napi szinten érdeklődött és ellenőrizte őt.
Jobban lett a kórház után, de nem voltunk elégedettek az állapotával. Ekkora tértünk vissza a régi "migrénre". Éva Doktornő azonnal intézkedett, mindazonáltal, hogy péntek volt. Másnap fogadtak minket Szegedi neurológiai osztályon, ahol még azon az éjjelen kiderült, hogy jogos volt a Doktornő félelme, daganat is és ciszta is volt a kisagyon. Azonnal műtötték. Európai szintű volt az ellátás, a személyzet, a hozzáállás. A Doktornő folyamatosan tartotta velünk a kapcsolatot, a műtét után is. Nem tudom soha kifejezni, hogy mennyire hálás vagyok neki és az összes orvosnak. Komolyan vett minket és azonnal cselekedett, megmentette vele a fiam életét. Eddig mindig igaza lett mindenben. Bármikor kereshetem telefonon is, mindig segít! Nagyon szeretném, ha megnyerné ezt a pályázatot, mert ezeken kívül rengeteg dolgot megtett értünk!
Nagyon köszönöm:
Petrácsné Kata

tovább...

Dr. Szirtesi Zoltán / Szeged

Kedves Zsűri!
Édesapám Dr. Szirtesi Zoltán 79 éves, jelenleg is praktizáló háziorvos a Szegedhez tartozó Kiskundorozsmán, ahova fiatal orvosként került.
Mindig orvosnak készült, és életkora ellenére egyáltalán nem készül visszavonulni.
Számára nincs különbség szegény és gazdag között, ahogyan származás, vallás alapján sem tesz különbséget, csak beteg és egészséges ember van.
Több évtizedes orvosi és közéleti munkásságából nehéz egy-két  történetet kiemelni, hiszen az egész élete példamutató életút, mely valamennyi kezdő orvos számára iránymutató lehet.
Ötven éves gyógyító munkája és most is fáradhatatlan napi munkája teszi őt a nemzet háziorvosává. Köszönöm Édesapám!
Dr. Szirtesi Zsuzsanna

tovább...

Dr. Szuhai Zoltán / Kazincbarcika

Tisztet Zsűri !
Ajánlom figyelmükbe Dr. Szuhai Zoltánt.
Anno kórházban belgyógyász szakorvos volt, amikor kiment háziorvosnak. Kazincbarcikán Ő a legnépszerűbb. Szakmailag csúcson van, s sportorvos is. Állandóan továbbképzi magát, de az orvoslátogatókat is meghallgatja, ami nem érdekli: az a pénz. Magyarul, nem az orvos- látogatóknak tesz eleget, hanem,mindig  betegek érdekeit nézi, s van, hogy gyógyszert sem ír fel, hisz felesleges...
Betegének  elmagyarázza, - szépen, normálisan -  erre nem kell orvosság, maximum diéta + vitamin. Kapcsolata a betegekkel kiváló! Két nővérrel dolgozik együtt, harmóniában kiválóan együttműködve!  Mint informatikus írom: - szerződött partnerem - hálózatban dolgoznak, a praxisra  nem sajnálja a pénzt, tudja : az a beteg érdeke, hogy naprakész legyen. Ha javasolok valamit, örömmel fogadja: „Lajos akkor hozza!”
Tisztelettel kívánom figyelmükbe ajánlani ! Megérdemelné az elismerést!
Tisztelettel:
Fövenyessy Lajos

tovább...

Dr. Szuly Levente Tamás / Szentes

Kedves Szervezők!
Lassan 20 éve tartozik az egész családunk (3 generáció) a Doktor Úr körzetéhez, ez idő alatt rengetegszer tanúbizonyságot tett lelkiismeretes munkájáról. Hatalmas körzete van, sok nehéz sorsú, hátrányos helyzetű emberrel. Mindezek ellenére, mindig elérhető és lehet rá számítani, még a legnehezebb napokon is mosolyogva, készségesen végzi munkáját. Igyekszik mindig a legjobb megoldást megtalálni, és alaposan körüljárni az adott esetet idejét nem sajnálva. Családunkból nagymamám esetére szeretnék kitérni. Ő évek óta rokkantkocsiban élt, de szellemi fittségét haláláig megőrizte. Rendszeresen ellenőrizte egészségi állapotát, a nagymama mindig tűkön ülve várta a Drága Doktor Urat (így hívta) ,aki vele viccesen elbeszélgetve végezte el a vizsgálatokat. Ami nagyon fontos , minden korosztállyal megtalálja a közös hangot és egyenrangú félként kezeli pácienseit. Nagyon pozitív tulajdonsága még, ha rossz kedve is volt, sosem tapasztaltuk , nem éreztette, ugyanúgy mosolygott , és ez már félig meg is nyugtatta a betegeket. Egy időre elkerültem Szentesről, de amikor visszatértünk férjemmel egy éve, nem is volt kérdés, hogy ki legyen a háziorvosunk. Ő és praxisa a legalkalmasabb erre a díjra, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy nagymamám 103 éves koráig élt. Ha valaki, Szuly doktor megérdemli „A nemzet háziorvosa” címet!
Üdvözlettel:
Bihari Janka
SZENTES

tovább...
 

Támogatóink és médiapartnereink

Béres

EGIS Med

BERLIN-CHEMIE

OMRON

77 Elektronika Kft

77 Elektronika Kft

Kor Kontroll Tarsaság

más rádió

más rádió

Felvidek.ma

Udvarhely