Beérkezett ajánlások

Itt olvashatja a beérkezett  hálás, sokszor megható történeteket, ezekből választotta ki a zsűri a toplistásokat, a 10 hazai és a 10 határon túli szavazatra váró praxist. Az ajánló beleegyezését a  történet portálunkon történő közléséhez elfogadottnak tekintjük a pályázaton való részvétellel, az ajánlás, és a szükséges  paraméterek elküldésével. Írásaik, orvosaik neve alapján ABC- rendben kerültek fel honlapunkra, így is találhatják meg őket.

    

Dr. Sopov Krszto / Tata

Tisztelt Zsűri!
 3 éve költöztem Tatára, előtte 8 évig Esztergomban, több mint 50 évig pedig Budapesten laktam. Így, össze tudom hasonlítani az eddigi háziorvosaim munkáját. Amikor az első alkalommal bejelentkeztem Sopov Krszto doktor úr rendelőjébe, hogy az ilyenkor szükséges papírmunkákat elvégezzük, mintha nem is orvosi rendelőbe, ha nem egy szalonba léptem volna be. Barátságosan fogadott a két asszisztens, Zsidi Nikoletta és Kostyál Béláné. A váró egyáltalán nem hasonlít a korábban tapasztalt és ,,uniformizált" /fehér csempefal,fém székek, legolcsóbb padozat/ várókhoz, hanem egyedileg odatervezett nővérpult, kényelmes székek, a falon igényes képzőművészeti alkotások.
Első találkozásom Sopov doktor úrral, felidézte bennem gyerekkorom kedves orvosunk Sipos Pista bácsiját. Aki a háborús évek alatt mily gonddal és szakmai felkészültséggel kezelte gyermekbetegségeimet / skarlát, diftéria, szamárköhögés/. Részletesen kikérdezett az utóbbi évek betegségeimről, végigolvasta és jegyzetelte a kórjelentéseimet és előírta milyen szakorvosi vizsgálatokra menjek el. Azóta is minden évben elküld az alapvető szakorvosi vizsgálatokra / labor, röntgen,urológia, kardiológia, csontsűrűség 2évente. Állandóan figyelmeztet a vízivás fontosságára! Különösen szimpatikus számomra: szakmai alapossága. Jó féléve, vörös, viszkető kiütésekkel kerestem fel. Elővette a bőrgyógyászati kézikönyvet és az ott található képanyagból próbálta azonosítani az én bajomat. Mivel nem tudta 100%-os pontossággal meghatározni, javasolta menjek el szakorvoshoz és hozzam el a vizsgálat eredményét, hogy magában is regisztrálni tudja. Ezt én úgy nevezem: szakmai alázat a betegséghez, és a beteghez. Ő csak teljes felelőssége birtokában állapítja meg a diagnózist! Mindig mosolygós arca, vidám, humoros megjelenése, de szakmai szigora, hozzáértése példa lehet kollégái számára is!
Köszönettel: Soós Kadocsa

tovább...

Dr. Sopov Krszto / Tata

Tisztelt Zsűri!
A mi háziorvosunk rendelője rendkívül barátságos, igényes képzőművészeti alkotások a falon, tisztaság, átláthatóság, rend mindenütt. Jó oda bemenni, két (Kostyál Béláné és Zsidi Nikoletta) figyelmes, minden beteget ismerő, magasan képzett asszisztens fogad nyugalmat árasztva. A szalonszerű váróhelyiségben biztonságban, békében várhatjuk, hogy bejussunk a barátságos, biztonságot sugárzó orvosunkhoz, aki mindig nagy figyelmet fordít ránk.
Szeretnék elmesélni egy történetet, amelynek okán mindig hálát érzek iránta. Néhány éve katéteres szívműtéten estem át egy budapesti kórházban. A műtét másnapján délelőtt el kellett hagyni a kórtermet, mert kellett az ágy. Kint ültem órákig az udvaron  ,a padon a betegszállító autóra várva. Ez az autó délután vett fel és indult el velünk hazafelé. A zsúfolt autóban, mint egy szardíniás dobozban ültünk mi, a különböző kórházakból összeszedett betegek. Mindegyikünket máshová szállították haza. A mondás szerint bejártuk Tolnát-Baranyát, mire hazaértünk Tatára, késő délután volt. A kórházban javasolt gyógyszereket a háziorvossal fel kellett volna íratni, de már nem volt rendelés. Másnap kezdődött 3 napos munkaszünettel egy ünnep, és ott álltam gyógyszer nélkül. Nagyon megijedtem, mert fontos, életmentő gyógyszereket kellett szednem. Felhívtam dr. Sopov Krsztót, a háziorvosomat és kérdeztem mi tévő legyek most. Ő azonnal megtalálta a megoldást, megkérte az asszisztensnőjét, hogy soron kívül jöjjön be, megírták a recepteket, és az ügyeletes gyógyszertárban ki tudtuk váltani. Elsírtam magam ezt a segítőkészséget tapasztalva.
A doktor úr férjem daganatos betegsége idején óriási lelki támaszt adott azzal a figyelmes szeretettel, amivel a családunk felé fordult. Sokat segített a gyógyulásában. A betegeit a kórházban is meglátogatja, figyelemmel kíséri a gyógyulásukat, kapcsolatot tart a kezelőorvossal.
Bizalmat ad az is, hogy konzultál a szakorvosokkal, jól ismeri azokat az utakat, amelyekkel a betegnek a legtöbbet segíthet.
Ő közel 30 éve a háziorvosunk, ennek okán szerencsésnek érezzük magunkat, jó, hogy Ő és a nagyszerű munkatársai vannak nekünk.
Köszönettel: Szentessy Lászlóné

tovább...

Dr. Sörös László / Kunszentmiklós

Tisztelt Zsűri!
Idén is szeretném ajánlani Sörös doktort! Március eleje, napsütés. Hirtelen jött szél, és egy vasajtó a lábamnak csapódik. Innentől kezdődött kapcsolatom háziorvosommal. Szerencsére nem vagyok beteges, orvoshoz ritkán járok. De ez most az az eset volt, amikor kék-zöld foltos fájós lábammal muszáj volt orvost felkeresnem.
A rendelőben sok beteg várakozott. Volt, aki türelmesen, volt, aki alig tudta kivárni a sorát. Ekkor még nem voltam a doktor úr betege. A munkám Kunszentmiklóshoz kötött, de a háziorvosom a szülővárosomban volt. Ennek nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget, hiszen nem szorultam orvosi segítségre. A rendelőben vártam a soromra. A doktor urat csak úgy ismertem - mikor munkába indulok, naponta a rendelő előtt megyek el -, hogy ha az utcán találkoztunk, mindig kedvesen köszönt és mosolygott. Tekintete bizalmat sugárzott. Tudtam tehát, ha belépek a rendelőbe, megfelelő orvosi ellátásban részesülök. Mikor bekerültem, a doktor úr megvizsgált, kenőcsöt, gyógyszert írt és tanáccsal látott el, hogyan kezeljem megsérült lábamat. Aztán a betege lettem.
Még mindig ritkán járok orvoshoz, de azt tudom, hogy a doktor úr mindig precíz odaadással, odafigyeléssel, tapintattal, empátiával végzi munkáját. Ő az az orvos, aki nem csak a test tüneteit ápolja, hanem a lélekét is. Manapság nagyon ritka, hogy az orvos beszélget a páciensekkel, hiszen általában tömegek várakoznak, hogy bejussanak hozzájuk a rendelőbe.
Dr. Sörös László az egész embert gyógyítja. Elmondása alapján a legtöbb embernek nem a testi, hanem a lelki betegségét kell gyógyítani. A doktor úr szereti a betegeit. Pedig vannak nagyon nehéz esetek is. Volt, hogy egy pszichés beteg a váróban elkezdett mindenféle nem szalonképes szitkokat kiabálni. És ez csak egy eset a sok közül, ami nap mint nap lejátszódik a váróban, a rendelőben.
A doktor úr tudja, hogy az az ember, aki orvoshoz megy, eleve kiszolgáltatott állapotban van. Ő mindig emberséggel, alázattal fordul a betegek felé. Ma már tudjuk, hogy a legtöbb betegségnek pszichikai oka van. Ahogy doktor úr is mondja, a legtöbb embernek nem testi, hanem lelki baja van. Ezért beszélget sokat a betegeivel, hiszen ha nem tudja a lelki hátteret, akkor csak a testi területet tudja kezelni.
Dr. Sörös László háziorvost Kunszentmiklóson mindenki ismeri. Itt végezte gimnáziumi tanulmányait a Damjanich János Gimnáziumban (most Baksay Sándor Református Gimnázium), és végzett orvosként ide tért vissza, hogy városunkban gyógyítson. A szakértelme és szaktudása mellett nagyon megnyerő a természete, empátiával fordul minden ember felé. Nem csak a rendelőben, hanem az utcán is szívesen megszólítják, beszélgetnek vele.
Azért ajánlom Őt, mert számára mindig fontos, hogy mi történik a betegeivel. Számára soha nem jelent problémát, hogy délben lejárt a munkaidő, és a váróban még betegek várakoznak. Van olyan is, hogy késő délutánig elhúzódik a rendelés, és még ezután indul el házhoz a betegeket meglátogatni. Biztos sokszor fáradt, feszült, elkeseredett, de ezt nem látni rajta. Olyan maximális odaadással, alázattal és elkötelezettséggel végzi munkáját, gyakorolja hivatását, hogy mindenképpen megérdemli a díjat.
Remélem, megkapja a díjjal való elismerést!
Tisztelettel: Horváth Eszter könyvtáros

tovább...

Dr. Spankovics Károly / Budapest

Tisztelt Zsűri!
Dr. Spankovics Károly l978.máj. 15-től, immár 40 éve gyógyítja Budafok betegeit, számunk több mint 1800 fő! Igazi családorvos, kiváló diagnoszta, állandóan képezi magát, naprakész az új gyógyszerek, egyéb kezelések tekintetében. Különös  figyelmet fordít a megelőzésre, szűrővizsgálatokra.,
Segítője ,igazi jobbkeze Lábdainé Tóth Gabriella aki immár több mint 25 éve segíti a doktor úr munkáját. Gabi mindig jó kedélyű szívből érdeklődik a betegek hogylétéről. A közös összehangolt munka eredménye, hogy a rendelési idő zavartalanul zajlik nap-mint nap. Doktor úrral a Leányka utcában futottam össze, három éve, amikor férjem  a harmadik infarktusa után hazajött a kórházból. Ott az utcán kértem meg: feljönne-e, megnézni férjemet, és a zárójelentést. Ő egyből igent mondott,feljött a lakásunkra és kb. félórán át megbeszéltük a további teendőket. Férjem állapotát azóta is figyelemmel kíséri, rendszeresen megbeszéljük,  ha gyógyszerváltásra van szükség. Férjem 72 éves, de a rendszeres háziorvosi felügyeletnek köszönhetően egészségi állapota nem romlik Az én magas vérnyomás és cukorbetegségemet is rendszeresen ellenőrzi,  a leghatásosabb gyógyszerekkel lát el több mint 10 éve.
 Éppen idén küldött el több szűrővizsgálatra a vérnyomásom kiugrása miatt/ CT, kardiológia, belgyógyászat, teljes vérkép,  neurológia/. A  rendelési idő utáni napi 5-6 fekvőbeteg látogatása is komoly terhet jelent, de ezt is lelkiismeretesen végzi !Az eltöltött 40 éves családorvosi munkája kitüntetéseként  javasolom elismerni áldozatkész tevékenységét!
Köszönettel: Sebők Istvánné

tovább...

Dr. Steibl Klára / Kecskemét

Kedves Zsűri!
A doktornő nagyon figyel a betegei sorsára, magánéleti híreire is. Nyaraltam Törökországban, majd hazajövetelem után itthon kerékpároztam úgy  20 kilométert, amit a Facebookon közzé is tettem.
Pár nap múlva derékfájás gyötört, megyek a doktornőhöz a panaszommal. Ő azonnal megadta a diagnózist, a nyaralás utáni sok bringa okozza a panaszt. Ugyanis látta, figyelte a közösségi portálon megosztást, emlékezett is rá!
Természetesen segített rajtam orvosilag. Engem ez az odafigyelés nagyon megérintett, jól esett.
Ez csak egy szösszenet a doktornő odafigyeléséről. Hálás vagyok neki, nagyszerű szakember és ember!!!! Feltétlenül megérdemli az elismerést!
Köszönettel: Kerék Mária

tovább...

Dr. Sulyok Rita / Szeged

Tisztelt Zsűri!
Sulyok Doktornő egy rendkívül lelkiismeretes , kedves , bájos, a szakmájában méltán elismert gyermek háziorvos. 3 gyermekem jár hozzá, és mindig bizalommal fordulok hozzá akár telefonon is, ha a betegség épp nem indokolja a személyes konzultációt. A gyermekekkel mindig kedves, türelmes, mindent megtesz annak érdekben, hogy feloldja kis pácienseit, ha azok éppen félnének a fehér köpenytől, vagy a szuritól. Látszik, hogy az orvoslás nem csupán a szakmája, hanem a hivatása. Saját pénzét nem sajnálva, újította fel a rendelőjét is, hogy a várakozó gyermekek és szüleik minél otthonosabban érezzék magukat.
Igazi gyermekorvos, aki példát mutat szakmából, hivatásszeretetből!
Ajánlom a zsűri figyelmébe!
Szécsi-Hetényi Anita

tovább...

Dr. Szabó Gergely / Terény

Tisztelt Zsűri!
A mi háziorvosunk egy rendkívüli orvos. 73 éves vagyok, és életem során rajta kívül csak egy orvossal találkoztam, aki nem fogadta el a hálapénzt. A Doktor Urat még 2003-ban volt szerencsém megismerni, amikor ide költöztünk ebbe a kis faluba. Nehéz helyzetben voltunk, és Ő tett nekünk egy szívességet. Lányom egy borítékkal szerette volna megköszönni, de a doktor bácsi ezt nem fogadta el. A lányom ott hagyta mégis az asztalán. Amikor befejezte a rendelést eljött a lakásunkhoz, és a postaládánkba betette a borítékot felbontatlanul! Nem akartam elhinni, hogy ez megtörténik. Egyébként népes családról kell gondoskodnia, de ő a hálapénz helyett mentőzik kereset kiegészítésként.
Mindig számíthatunk rá, ha nem érjük el telefonon, visszahív. Emberséges, megbízható. Nem érzi az ember ha vele beszél, hogy ő az orvos. Közvetlen, bármi is a baj, messzemenőkig mindent megtesz, hogy segítsen a fájdalmunkon. Pszichológiai támaszban is részesülünk, ha éppen arra van szükség. Szakmailag is kiváló, jól felkészült. Ezt a szakorvosi vélemények igazolják vissza az általa megállapított diagnózisokkal. Olyan az én családomban még nem fordult elő, de nem is tudok olyan esetről, hogy más diagnózist állapítottak volna meg a szakrendelésen, mint amivel ő továbbküldött.
Nem zárkózik el, ha az ember a természetes gyógymódokat szeretné alkalmazni. Ilyenkor úgy alakítja a gyógyszerelést,hogy figyelembe veszi a kívánságunkat is.
EMBER: a szó szoros értelmében! Tisztességes, becsületes, segítőkész !
Három falu orvosa: Terény, Szanda és Szondaváralja tartozik hozzá. Nagyon, de nagy elégedettek vagyunk azzal, hogy a mi háziorvosunk.
Nagyon örülnénk, ha hivatalosan is elismerésben részesülne, mert nagyon megérdemelné.
További jó munkát és jó egészséget kívánunk Neki ,és Önöknek is!
Tisztelettel: Kárpáti Lászlóné /Saci/

tovább...

Dr. Szabó Gergely / Terény-Szanda

Kedves Döntéshozók!
Dr. Szabó Gergely nem a háziorvosom, de gyakran segített rajtam, amikor Szandán, vagy Szandaváralján kellett időznöm. Ezért is szeretném jelölni ,,A nemzet háziorvosa" kitüntető címre.
Egy praktizáló orvos esetében talán fölösleges a szakmai hozzáértést dicsérni, hiszen közismert az orvosképzés hagyományosan magas színvonala hazánkban. Mégis, különös elismerésre és dicséretre késztet, hogy akárhányszor szakorvosi vizsgálatra küldött, mindig előre megmondta a panaszaim alapján, hogy milyen jellegű rendellenességről van szó, sőt! még a várható kezelés módját is megjelölte.
Ami miatt a leginkább alkalmasnak látom a ,,A nemzet háziorvosa" címre: az emberi tartása és a segítőkészsége. Hét gyermeke nevelése és taníttatása rendkívül sok erőfeszítést követel meg tőle, ezért mindig mindenhol siet. Szinte sosem látni sétálgatni, lazítani, óriási teherbírással, de lelkiismeretesen látja el a feladatait. Mindenkihez van emberi vigasztaló, bátorító és reményt adó szava. Betegei problémáit ismeri, magáénak tudja, gyakran igyekszik orvosolni pácienseinek nem csak a testi, hanem a lelki gondjait is.
Jelölésemhez a bátorítást az adta, hogy érzéseim és tapasztalataim szerint nem csak a saját véleményemet írom meg a Doktor Úrral kapcsolatban. Akárkivel beszéltem a faluban, mindenki dicsérte a munkáját, az emberségét és általában a hozzáállását. Volt, aki az önzetlenségét emlegette elsősorban (nem vár és nem fogad el hálapénzt). Mások a türelmét magasztalták (a látható időhiánya ellenére figyelmesen meghallgatja a betegek panaszait). A legtöbben azonban azért aggódtak, hogy ,,nehogy elvigyék" a faluból!
Köszönettel: Madarász Imre

tovább...

Dr. Szabó Gergely / Terény-Szanda

Tisztelt Zsűri!
Közel 8 éve vagyok a doktor úr betege, sajnos súlyos velem született betegségem van. Végbél elzáródásom volt,amit a mai napig nem sikerült rendesen helyreállítani. Ezen kívül még diabéteszes vagyok,és más betegségeim is vannak.
A doktor urat gyakran felkeresem,  ő nagyon segítőkész mindenben, bármilyen problémával lehet hozzá fordulni. Mindig  keresi a megoldást,  és meg is találja. Nagyon elégedett vagyok a munkájával ,bármikor lehet őt keresni éjjel-nappal, mindig segítőkész .Éppen ezért a gyermekeimnek és az unokáimnak is ő a háziorvosa. Szeretném ha a háziorvosunk nyerne a pályázaton, mert emberileg és szakmai tudása alapján is  megérdemelné a megtisztelő címet.
Tisztelettel:Medgyesi Zoltánné
Szanda

tovább...

Dr. Szabó Gergely / Terény-Szanda

Tisztelt Zsűri !
A falu nevében ajánlom Dr. Szabó Gergelyt „A nemzet háziorvosa” elismerésre! 15 évig dolgoztam falugondnokként, naponta kapcsolatban álltam a doktorral. Sok szép történetet tudnék leírni emberségéről. Édesanyám 96 évesen ez év júniusában költözött fel az égiekhez. Mindig kérte, hívjuk el hozzá a doktort. Volt, hogy nem is érezte rosszul magát, mégis kérte, hívjuk el az orvost. Mondtuk neki, de mama nem is beteg, miért hívjuk? Mire azt mondta: meg akarom kérdezni, hogy ő, hogy van? A doktor sokszor jött hozzá, megvizsgálta, beszélgetett vele. A mamának ez többet ért, mint a gyógyszer! Jóságat szerette volna meghálálni, szeretett volna segíteni - 7 kiskorú gyermeke van a doktornak- erőszakkal a zsebébe tette a borítékot! Este, amikor a gyógyszereket elővette, ott volt benne a boríték a pénzzel együtt, a doktor visszacsempészte.
Még egy kedves történetet leírok! Nagyon beteg lett egy asszony a faluban. A doktor minden nap ment hozzá, önzetlenül tette a dolgát. A néni kigyógyult, nagyon szerette volna meghálálni a doktor jósagat, megkérdezte: Doktor úr, mondjon valamit mivel tudom meghálálni, hogy kigyógyított a betegségekből? A doktor azt mondta: Erzsi néni süssön nekem finom fánkot!
A fánk nagyon finom lett, én is kaptam belőle!
Az ajánlást egyedül írom alá, de az egész falu kérésére!
Kívánok országomnak nagyon sok ilyen emberséges, hivatását becsülettel végző orvost!
Köszönöm Önöknek a lehetőséget!
Minden jót, jó egészséget mindenkinek!
Tisztelettel: Koplányi Jánosné!
Szanda

tovább...
 

Támogatóink és médiapartnereink

Béres

EGIS Med

BERLIN-CHEMIE

OMRON

77 Elektronika Kft

77 Elektronika Kft

Kor Kontroll Tarsaság

más rádió

más rádió

Felvidek.ma

Udvarhely