Beérkezett ajánlások

Itt olvashatja a beérkezett  hálás, sokszor megható történeteket, ezekből választotta ki a zsűri a toplistásokat, a 10 hazai és a 10 határon túli szavazatra váró praxist. Az ajánló beleegyezését a  történet portálunkon történő közléséhez elfogadottnak tekintjük a pályázaton való részvétellel, az ajánlás, és a szükséges  paraméterek elküldésével. Írásaik, orvosaik neve alapján ABC- rendben kerültek fel honlapunkra, így is találhatják meg őket.

    

Dr. Jakab Lajos / Badaló - Kárpátalja

Tisztelt Zsűri tagok!
Az én ajánlásom Dr. Jakab Lajos háziorvosról szól. Lassan 20 éve községünk, Badaló és a szomszédos falu, Halábor háziorvosa. Bő egy hónapja, megújult környezetben fogadja betegeit.
Évente egyszer egészség és véradó napot szervez, amit a község örömmel fogad. Kedves, türelmes betegeihez. Éjjel-nappal lehet rá számítani, bármikor elérhető és készségesen áll betegei rendelkezésére. A hivatásán túl cikkeket ír két kárpátaljai magyar lapban is, illetve több mint egy évtizede presbiter a helyi magyar református gyülekezetben.
Érdemes tudni rólunk, hogy a mi kis falunk Badaló, légvonalban 2km-re fekszik Szatmárcsekétől, a Tisza választ el minket anyaországunktól. Ez nagy kísértés sok egészségügyi dolgozónak, hogy átmenjen dolgozni Magyarországra a jobb megélhetés miatt. A mi doktorunk, itt maradt és hivatását, talpraesettségét itt Kárpátalján végzi, igazi magyar öntudattal!
Köszönjük!
Szalai Adrienn

tovább...

Dr. Jakab Lajos / Badaló - Kárpátalja

Kedves Döntéshozók!
Falunk orvosa, őt választottuk háziorvosunknak. Mindig ott van pontos időben, elvégzi a munkáját. Segítőkész, már sokszor előfordult, hogy házhoz is hívtuk, nem munkaidőben is. Szívesen meghallgatja, bármi panasszal fordul hozzá az ember. Odafigyel a betegekre, hogy járjanak szűrővizsgálatokra. Amiben tud segít, mindenkinek tanácsokat ad. Még hétvégén is elvégzi a munkáját, esti időszakban is mindig várja a betegeket a rendelőben. Minden nap kivétel nélkül. Szakmai bemutatása mellett még a közösségi életben is szerepet vállal: a kárpátaljai érdekvédelmi szervezet, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, a Badalói Református Egyházkerület presbitériumának jegyzője. Most is egy komoly egészségügyi projekt megvalósításán működik közre, egy véradói nap megszervezését szervezi, amelyen legalább negyven véradó vesz részt. Ezekért a dolgokért jelölném erre a címre.
Veres Marianna

tovább...

Dr. Jakab Zoltán / Kunhegyes

Tisztelt Bíráló bizottság!
Városunk egyik kiváló orvosa praxisát ajánlom figyelmükbe. A KUN-MED.99. Egészségügyi és Szolgáltató Bt-t a Kunhegyesen működő Dr. Jakab Zoltán háziorvos praxisát.
Dr. Jakab Zoltán Kolozsvárott született. Az általános iskolát Budapesten és Hódmezővásárhelyen végezte. A középiskolai tanulmányait Hódmezővásárhelyen az egyetem éveit Szegeden töltötte. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán 1971-ben szerezte meg orvosi diplomáját.
1972-1974-ig előbb a Mezőhegyesi III. Kórház üzemi-körzeti orvosaként, majd később Mezőhegyes nagyközség általános körzeti orvosaként dolgozott. Ezt követően Egyeken volt körzeti orvos.
1976. október 1-jétől tevékenységét Kunhegyesen folytatta tovább feleségével Dr. Varjú Éva gyermekorvossal.
1981. október 15-i hatállyal az ügyvezető körzeti orvosi teendőket látta el Kunhegyes tekintetében.
1996-2006. években, mintegy 10 éven át Karcag, Berekfürdő szakfelügyelő főorvosa volt.
Szívesen vállalt és végzett társadalmi megbízatásokat Kunhegyesen, többek közt elnöke volt a Kunság Népe Szövetkezet Vöröskereszt szervezetének, valamint tagja volt a művelődési Központ Társadalmi vezetőségének.
A város vezetésében huzamosabb ideig részt vett, mint önkormányzati képviselő.
Alapos szaktudása, nyugodt, megfontolt egyénisége betegeit bizalommal tölti el. Az általa tanúsított tolerancia kunhegyesen sokakat segítette át életük nagy és nehéz sorsfordulóján, megpróbáltatásain. Praxisának hosszú ideje alatt számos olyan meglátása igazolódott be, amire csak egy hozzáértő lelkiismeretes orvos képes. A diagnózisai pontosak, kezelési tanácsai lényegre törőek. Kunhegyes számos lakója már 1981 óta hűséges ,,betege". Határtalan energiával, orvosi esküjén vállaltakon túl szolgálja Kunhegyesen a betegellátást, gyógyítást. Gondos, felelősségteljes nagy szakmai tudással rendelkező háziorvosként ismerte meg Kunhegyes város lakossága. Szakmai munkája elismeréseként az Egészségügyi Minisztérium ,,Kiváló munkáért Érdemrend" kitüntetéssel jutalmazta 1980-ban. 2007-ben a ,,Pro Urbe Kunhegyes" kitüntető díj és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egészségügyi díj díjazottja.
Szabó András
polgármester

tovább...

Dr. Jelinek Benjamin / Budapest

Tisztelt Zsűri!
Kovács Edit vagyok, egy 21 éves autista fiú édesanyja. Jelinek doktor úr és asszisztense: Marika felénk tanúsított odaadó gondoskodása tiszteletre méltó, és minden dicséretet megérdemel. A fiam 8 hónapig pánikbetegséggel küszködött. Elképzelhetik, mit jelentett ez a számunkra az autizmus mellett! Ők önzetlenül segítettek, megoldották, hogy ne jelenjünk meg a rendelőben/ akinek van autista gyermeke, az tudja, hogy mivel jár az idegen környezet/  így például vért is itthon vettek tőle, és jöttek, amikor csak kellett.
Jólesően barátságosak velünk, ma már a fiam Bence teljes természetességgel viseli a jelenlétüket. Nem tudunk olyasmit kérni, amiben ne segítenének. Ritka empatikus emberek. Nagy mértékben megkönnyítik az életünket. Jelinek doktor fiatal orvosként tele van energiával, sok ismeretterjesztő műsorban is ad praktikus tanácsokat. Számunkra a legkörültekintőbb, legalaposabb, legbarátságo- sabb háziorvos Jelinek doktor, aki megérdemli „ A nemzet háziorvosa” címet! Mindent nagyon köszönünk neki és Marikának is!
Tisztelettel: Kovács Edit és Barocz Bence

tovább...

Dr. Kasza Nándor / Magyarkanizsa - Vajdaság

Tisztelt Bíráló Bizottság!
Dr. Kasza Nándor, 1955-ben született a Délvidéki Horgoson, ahol később általános iskolai tanulmányait végezte. A gimnáziumot Zentán fejezete be, majd 1980-ban szerzett orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Visszatért a Délvidékre és 1980 és 85 között a Törökkanizsai kórház neuropszichiátriai osztályán dolgozott. 1985-től üzemorvosi szakosításon vett részt Újvidéken, majd ezt követően 1989-től a Potisje Keramika vállalat üzemorvosa lett. A délszláv háború idején, 1992 és 1995 között a hódmezővásárhelyi kórház intenzív osztályán dolgozott. 1995-ben visszatért a Délvidékre és üzemorvosként a Magyarkanizsai egészségházban vállalt munkát. 1997-ben ultrahang továbbképzésen vett rész Újvidéken, majd 2000-től, mint háziorvos folytatta tevékenységét. 2005 és 2015 között az Egészségház igazgatójának egészségügyi tanácsadója. A szerbiai Reanimációs társaság tiszteletbeli tagja.
Dr. Kasza Nándor két gyermek édesapja és Magyarkanizsa megbecsült, köztiszteletben álló orvosa. Embersége, szakmájához való hozzáállása példaértékű. Rátermettsége és szakmai tudása számtalan esetben bizonyult életmentőnek.
Tisztelettel:
Kanizsai Újság szerkesztősége

tovább...

Dr. Katona Béla / Kisdobrony - Kárpátalja

Tisztelt Bizottság!
Szerkesztőségünk  ajánlása  Dr. Katona Béláról szól.
„Négyen-öten várakoznak türelmesen a kisdobronyi családorvosi rendelő folyosóján arra, hogy Katona Béla megvizsgálja őket. A főorvos éppen egyik páciense vérnyomását méri, majd mivel alacsonynak tartja az értékeket, gyógyszert ír fel. A többség a délelőtti órákban keresi fel a helyi doktort, aki délutánonként az ágyhoz kötött betegeket látogatja otthonukban.
- 2944 ember tartozik a körzetünkhöz, mely Kis­dob­ronyon kívül Tiszaágteleket és Dimicsőt is jelenti. 710 közülük tizennyolc évnél fiatalabb, ötven pedig még csecsemő. Évek óta pozitív demográfiai mutatókat rögzítünk. Idén már például huszonnégy alkalommal járt nálunk a gólya, most is harminc várandós van nyilvántartásban, s öt halálesetet regisztráltunk. A születések száma elsősorban a roma lakosság körében nő – ecseteli a helyzetet a családorvos.
A polgármesteri hivatallal, a könyvtárral, a postával egy épületben békésen megférő rendelő fenntartása jóval nagyobb gondot okoz, mióta a járási egészségügyi osztály égisze alá tartozik. Minden egyes apróságért, legyen az akár egy villanykörte, a vezetőnek Ungvárra kell utaznia. Arról nem beszélve, hogy a finanszírozási kérelemre többnyire negatív választ kapnak.
– Pedig nagyon jó lenne egy új EKG-készülék. A régit legutóbb is három hónapig szerelték a megyeszékhelyen. Miután beüzemeltem, egy páciensnél tudtam használni, a másodiknál ismét elromlott. Ennek az az oka, hogy mindig gyenge vagy rossz minőségű gépeket kapunk, amelyek nem bírják tovább néhány napnál. Nagyon jól jönne legalább egy félautomata készülék. Mert a laboránsunk mindmáig a hagyományos mikroszkóppal dolgozik. Általános vérképet, vizeletet- és székletmintát tudunk elemezni. Hogy a komolyabb vizsgálatok miatt ne kelljen a pácienseknek Ungvárra utazni, az egyik magánlaborral szerződést kötöttünk. Ők konténerekben elszállítják a mintákat, majd visszahozzák az eredményeket.
Tatarozásra az állam még soha egyetlen kopijkát nem utalt ki. Az itt dolgozók mindent az önkormányzat, a vállalkozók, a nagydobronyi gyermekotthon segítségével és saját erejükből oldottak meg. Három éve a nyílászárók cseréjét a helyi iskola javításakor a községháza finanszírozta meg. Ám a padló most is több helyiségben rohadt, „gyógyításra” vár.
2006-ban a családorvosok megyei vetélkedőjén Kisdobrony elnyerte a legjobbnak járó címet, s ennek köszönhetően egy szolgálati Lada személygépkocsival gazdagodott. Persze a fenntartási költségei és az üzemanyag beszerzése ismét csak Katona Béla feladata, ha szeretné, hogy guruljon a négykerekű. Az elmúlt két évben csupán a biztosítás megkötését vállalta a járási osztály.”
A Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége

tovább...

Dr. Katona Béla / Kisdobrony - Kárpátalja

Dr. Katona Béla már gyerekként elhatározta, hogy hivatása a gyógyítás lesz. Álmait megvalósítva immáron több, mint két évtizede végzi lelkiismeretesen munkáját a magyar közösség javára. Az általa vezetett családorvosi rendelő felszereltségét és küllemét tekintve egyaránt kimagaslik a többi állami rendelő közül. Béla doktor - ahogy a páciensei szólítják - jó kapcsolatot alakított ki a környékbeli vállalkozókkal, magánvállalatokkal és az egyházzal, akiknek a segítségével folyamatosan dolgozik az intézmény korszerűsítésén, felszereltségének gazdagításán. A magyar állam segítségével idén teljes körű felújítást végeztek. Felbecsülhetetlen segítség ez akkor, amikor az állam szinte alig juttat valamit a rendelőknek.
Intézményvezetői és családorvosi teendői mellett a Nagydobronyi Református Rehoboth Szeretetotthon lakóinak is ő nyújt szakszerű orvosi ellátást. Elkötelezett, türelemmel és megértéssel hallgatja végig az otthon lakóinak panaszait, s mindegyikük bajára talál gyógyírt, enyhülést. Már a jelenlétével, kisugárzásával is megnyugtatóan hat rájuk. Mindez nagyon fontos az egyedülálló, elhagyatott idős emberek életének könnyebbé, szebbé, gondtalanabbá tételére létesített intézmény munkájában.
Béla doktor naponta rendel, estig szól a rendelői programja, s éjszakánként is segítségére siet a sürgősségi ellátásra szorulóknak, sőt hétvégén, szabadnapokon és ünnepnapokon is ellátja a hozzá forduló betegeket. Az sem zavarja, ha intézményvezetőként ott kell hagynia egy-egy megbeszélést, értekezletet, mert egy páciensének sürgősen szüksége van rá. Évtizedeken keresztül úgy éli mindennapjait, hogy a rá szorulók bármikor fölülírhatják programját, mindig van ereje az elesettekre is figyelni, orvostudományi ismereteit naprakészre frissíteni. Nem csak a körzetéhez tartozó pácienseit látja el, a környező magyarlakta falvak betegei is előszeretettel fordulnak hozzá. Olyan esetekben, amikor csak magyarországi kezeléssel lehet segíteni egyes betegségek gyógyításában, a leletek, vizsgálatok szakszerű magyar nyelvű fordításával járul hozzá, segíti a betegek gyógykezelését.
Munkatársai, asszisztensei szakmai életútját igyekezett úgy egyengetni, hogy a magyar közösségnek és az egészségügyi rendszernek egyaránt hasznára váljon.
Munkája elismeréseként Fodó Sándor díjjal tüntették ki.
A Szeretetotthon lakóinak, munkatársainak nevében tisztelettel ajánlom Katona Béla doktort "A nemzet háziorvosa" díjra.
Hidi Jenő, a Nagydobronyi Református Rehoboth Szeretetotthon igazgatója

tovább...

Dr. Katona Béla / Kisdobrony - Kárpátalja

Tisztelt Bíráló Bizottság!
Örömmel értesültem róla, hogy lehetőségünk van kedvelt családorvosunkat jelölni arra a nívós díjra, melynek odaítéléséről Önök döntenek. Dr. Katona Béla emberi és szakemberi tulajdonságai egyaránt méltók arra, hogy részese lehessen ennek a szakmai elismerésnek. Becsületes, szerény, barátságos, lelkiismeretes, türelmes, megértő, segítőkész, hozzáértő, elhivatott és még sorolhatnám a jobbnál jobb jelzőket, melyek rá illenek. Olyan ő, mint régen a falusi pap, tanító vagy doktor. Mindenkit személyesen és névről ismer, bármikor lehet hozzá fordulni segítségért, tanácsért. Nemcsak fizikailag gyógyítja betegeit, de lelki segítséget is nyújt, ha valaki elcsügged, fél vagy tanácstalan. Különösen közkedvelt kis páciensei körében is, akik egyáltalán nem félnek a doktor bácsitól, s ha meglátják, már messziről integetnek neki. Béla doktornak szólítják, s nem is mennek tovább, míg pár szót nem váltanak vele. Nekem is csak a legjobb tapasztalataim vannak vele kapcsolatban. Bármikor fordultam hozzá, azonnal fogadott, személyesen házhoz jött, ha segítség kellett, akár az éjszaka kellős közepén. Amikor a kisfiamnak éjjel egy órakor 39,6 fokra szökött a láza és lázgörcsöt kapott, pár percen belül ott termett, hogy segítsen. Csak az ő gyorsaságának és szaktudásának köszönhető, hogy nem lett visszafordíthatatlan baj, s az akkor 1 éves fiam jobban lett, meggyógyult. Most már kisiskolás, de még mindig sokszor kell hívni a fiam által nagyon szeretett Béla doktort. Külön díjazzuk azért is, hogy nem rendel rögtön antibiotikumot, csak, amikor már nélkülözhetetlen, és hála Istennek, még soha sem tévedett. Hála legyen az Úrnak, hogy van ilyen öntudatos, lelkiismeretes családorvos, mint Dr. Katona Béla.
Szeretettel és tisztelettel ajánlom a díj elnyerésére az Önök jó döntésében bízva.
Balog János, Nagydobrony

tovább...

Dr. Katona Béla / Kisdobrony - Kárpátalja

Tisztelt Zsűri!
Csak a napokban tudtam meg az egyik hetilapot olvasva, hogy pályázatot hirdettek a legjobb háziorvos cím elnyerésére. Már nagyon az utolsó napokban járunk a határidő lejártáig, ezért nagyon remélem, hogy még figyelembe tudják venni jelölésemet, hisz a mi családorvosunk nagyon megérdemli, hogy a díjazottak között legyen. Háromgyerekes szülőként személyesen megtapasztalhattam, milyen egy hivatásának élő, önzetlen, segítőkész, igazi családorvos. Akinek gyereke van, tudja, milyen kétségbeesett egy anya, ha valamelyik csemetéje megbetegszik. Szerencsére nekünk van egy Béla doktorunk, aki mindig a segítségünkre siet, ha baj van. Óriási biztonságérzetet ad, hogy tudjuk, nem kell kétségbe esni, hisz szaktudására, hozzáértésére, emberségére mindig számíthatunk. A család apraja-nagyja körében nagy elismertségnek és népszerűségnek örvend. Egyik alkalommal nagyon megijedtem, mikor is hatalmas fájdalmak gyötörtek, azt hittem, nagyon nagy bajom van, talán már segítség sincs. De Béla doktor hívásunkra azonnal jött, s már az első pillanatban megnyugtatott a pontos diagnózissal. Kétségbeesésem azonnal elmúlt, megnyugodtam. Kiderült, hogy a hatalmas fájdalmat ideggyulladás / idegbecsípődés okozza, s a szakszerű ellátás után megkönnyebbültem, a fájdalom előbb enyhült, majd teljesen elmúlt. Sorolhatnám még a megannyi esetet, amikor azonnal jött és segített, ami számára magától értetődő volt, de mi életmentő és kétségbeejtő alkalomnak éltük meg.
Tisztelettel kérem a Bizottság tagjait, hogy jelöltünk pozitív elbírálásban részesüljön.
Molnár Katalin

tovább...

Dr. Katona Béla / Kisdobrony - Kárpátalja

Tisztelt Bizottság!
Véletlenül jutott tudomásomra, hogy kedvenc háziorvosunkat jelölhetjük ”A nemzet háziorvosa” díj elnyerésére. Én ki nem hagyhatom ezt az alkalmat, amellyel részben megköszönhetem azt a sok törődést és odafigyelést, amelyben a mi kedves orvosunk részesít bennünket. Én már hála a jó Istennek nagymama vagyok, így generációk nevében beszélhetek. Egész családom hálás Béla doktornak a szakszerű, pontos, becsületes és nem utolsó sorban emberséges segítségnyújtásért, ellátásért, gondoskodásért. Évekkel ezelőtt más járásba költöztünk, de orvosi ellátásunkat el sem tudtuk volna képzelni Béla doktor nélkül. Bár nem az ő körzetébe tartoztunk, csak hozzá fordultunk minden egészségügyi kérdéssel, csak rá bíztuk gyógykezelésünket. Ő nem utasított el bennünket, mindig azonnal fogadott és segítséget nyújtott, meggyógyította minden családtagomat az épp aktuális betegségből. Nem számított neki, hogy esetleg szabadnapja van, ünnepel, hivatalos eseményen vesz részt vagy épp legszebb éjszakai álmát alussza - ha hívtuk, mindig jött, jön. Most, az új ukrajnai törvények szerint - élve a szabad orvosválasztás adta lehetőséggel - immár hivatalosan is hozzá tartozhatunk közel egy éve. Számunkra nem is létezhetett volna más alternatíva, csak őt akarta az egész család. Csak a legjobbakat tudom Béla doktorról mondani, nagy tudásúnak tartom, emberséges, kedves és végtelenül türelmes. A rendelőjében is mindig nyugodt légkör uralkodik, bizalommal fordulhatunk hozzá, örülünk, hogy az Ő páciensei lehetünk. Mindig türelmes, sohasem kapkod, bármekkora a sor a váróban. Mindenkivel szemben érdeklődő, derűs, és bizalomgerjesztő mosolya, amely mindig jelen van, és amit úgy szeretünk, mindenkinek erőt ad.
Bízva az Önök jó döntésében, szeretettel javaslom "A nemzet háziorvosa" díjra.
Tisztelettel: Pinte Erzsébet, Csongor

tovább...
 

Támogatóink és médiapartnereink

Béres

EGIS Med

BERLIN-CHEMIE

OMRON

77 Elektronika Kft

77 Elektronika Kft

Kor Kontroll Tarsaság

más rádió

más rádió

Felvidek.ma

Udvarhely