2019. november 05.

Még mindig a díjátadó gáláról…

Önök már tudják, hogy november 4-én a patinás Pesti Vigadóban vehették át okleveleiket és ajándékaikat ” A nemzet háziorvosa „pályázat  hazai és határon túli nyertesei. Ahogyan a toplistások el is mondják interjúikban, a díjátadó gála telis-tele volt megható pillanatokkal, percekkel. 20 praxis 56 munkatársa/ nővérek, védőnők/örömmel mutatta szurkolótáborának okleveleit, hiszen akadt, akit édesanyja, férje, felesége, gyermekei mellett települése polgármestere is elkísért az ünnepségre. A  több mint 150 résztvevőt Kásler Miklós az EMMI minisztere köszöntötte, majd az elnökség további tagjai is: Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, Lőrinczi Zoltán nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Andréka Péter, Farsang Csaba, Rurik Imre professzorok, majd a Magyar Örökség díjas Berszán Lajos atya Erdélyből. Zsűritag volt Béres Klára - a Béres Alapítvány elnöke – ,akinek leveléből  B. Király Györgyi a gála háziasszonya idézett. Sztankó Péter a a pályázatról folyamatosan hírt adó Webbeteg nevében köszöntötte a díjazottakat, majd Dévai Endre az Innomed Zrt. vezérigazgatója, Ujfalussy Györgyné az Egis Kormánykapcsolatokért felelős igazgatója, Oláh Péter a Berlin-Chemie igazgatója és Király Andrea az Adatsólyom nevében következett. Vitamincsomagok, EKG-k, részvételi voucherek hazai orvoskongresszusokra, konferenciákra, valamint nővértáskák, elektronikus fonendoszkópok, vércukormérők, vérnyomásmérők GDPR megoldások,és orvosi könyvek várták a nyerteseket.  
Összeállításunk a budapesti, vidéki, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági résztvevők számára felidézi a gála hangulatát, a távollévő ajánlók pedig belehallgathatnak a köszöntőkbe, és ízelítőt kapnak Varga Miklós koncertjéből is.

 

Támogatóink és médiapartnereink

Béres

EGIS Med

BERLIN-CHEMIE

OMRON

77 Elektronika Kft

77 Elektronika Kft

Kor Kontroll Tarsaság

más rádió

más rádió

Felvidek.ma

Udvarhely