2019. július 29.

Még másfél hónapig ajánlhatja kedvenc háziorvosát!

Ön is küldje be történetét!

 A fotó a tavalyi díjátadón készült

Közel 100 érvényes ajánlás érkezett eddig az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságának égisze alatt meghirdetett” A nemzet háziorvosa „ pályázatra, az érvénytelen, egymondatos ajánlások száma több mint 30. A hazai és határon túli háziorvosok és nővérek presztízsét, megbecsülését erősító pályázatban a páciensek ajánlhatják orvosaikat. Érkeznek a határon túli ajánlások is Kárpátaljáról és Erdélyből. Akad olyan nagydobronyi doktornő, akit 4 betege is javasolt -egy-egy történet keretében a díjra.
A hazai ajánlások jönnek  a kisebb településekről így például az 1700 lakosú  bodrogközi Ricséről , de Győr-Moson-Sopron megyéből/ Egyed/Szabolcs-Szatmár-Beregből/ Máriapócs, Fehérgyarmat, Ófehértó, Napkor /  Jász-Nagykun -Szolnokról / Jászfényszaru/ Komárom-Esztergom megyéből/ Gyermely , Kisbér /, Vas megyéből / Csepreg/,  Baranyából/ Nagypeterd/, Nógrádból / Vanyarc/, Fejér megyéből / Baracs/ és persze a nagyvárosokból: Budapest, Miskolc, Szeged, Pécs, Debrecen, Hódmezővásárhely, Kecskemét és a többiek. A hálás páciensek mellett az ajánlók sorában ott van a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége Kárpátaljáról, valamint a Hévízi  Idősek Otthonának lakói, illetve a az Ófehértói Gondozási Központ lakói és gondozó is, akad olyan páciens is, aki őrangyalának nevezi háziorvosát.
A páciensek azt háziorvost szeretik, abban bíznak, aki ha kell az éjszaka közepén is bármikor felkel,megadja betegeinek a mobiltelefonszámát, jellemzi a szociális érzékenység/ „Tavaly karácsonykor a váróban kifüggesztett egy dobozt, amelybe ajánlásokat, javaslatokat várt a körzetében élő szegény sorsú, hátrányos helyzetű emberekről, akik szégyenérzetük miatt nem jelentkeznének segélyért”/ remek diagnoszta/ a külföldön kardiológia megbetegedésként diagnosztizált tünetekről megállapítja, hogy valójában diabétesz okozza/, folyamatosan képezi magát, rendszeresen jár konferenciákra, továbbképzésekre, szűréseket szervez településén, laboratóriumot működtet/ így a helyi lakosoknak nem kell elutazni egy vérvételért a 30 km-re lévő városba/, rendelője műszerezettsége kiváló.
És persze vannak életmentő történetek is. A nyolcvanon túli házaspár esetében az épp kórházban lévő feleség kérésére a budapesti háziorvos felkereste otthonában férjét, aki- bármilyen hihetetlen- éppen akkor kapott agyvérzést. A bácsi ma már jól van. Vagy: a baracsi háziorvos rákos betegének oxigénpalackja kiürült, a doktornő azonnal kocsiba ült, elment Alsónémedibe, a palack elosztóba, és napi bérleti díj ellenében a saját költségére vitte a palackot betegének.
Szeptember 14-ig várjuk a további történeteket. Idén is csakúgy, mint tavaly: a hazai háziorvosok mellett a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi, és a vajdasági magyar orvosok is bekerülhetnek a díjazottak közé, tehát a határon túli történetekre is számítunk!
Olvassa a www.evpraxisa.hu  portál történeteit,  és javasolja háziorvosát, hátha éppen ő nyeri meg „A nemzet háziorvosa” pályázatot!

 

Támogatóink és médiapartnereink

Béres

EGIS Med

BERLIN-CHEMIE

OMRON

77 Elektronika Kft

77 Elektronika Kft

Kor Kontroll Tarsaság

más rádió

más rádió

Felvidek.ma

Udvarhely