2019. szeptember 25.

Helyzetkép szeptember 25-én

„A nemzet háziorvosa” pályázat második szakasza zajlik, azaz negyedik napja szavazhatnak a páciensek, illetve a portál olvasói. Ahogyan láthatják, a zsűri az ajánlások alapján kiválasztotta a  legjobb 10 hazai, és a legjobb 10 határon túli praxist. A szavazás szeptember 22-én reggel kezdődött és október 5-én éjfélkor ér véget.
A szavazás kezdete óta a Google elemzései szerint az oldalmegtekintések száma 15878.
A szavazatok folyamatosan érkeznek Magyarországról, Szerbiából, Ukrajnából, Romániából, Németországból, Ausztriából és Szlovákiából. A legtöbb szavazatot eddig Budapestről kaptuk, sorrendben az alábbi városok követik: Belgrád, Debrecen, Nyíregyháza, Dunaújváros, Szigetszentmiklós, Ungvár, Nagyszőlős, Kijev. Az életkor szerinti megoszlás azt mutatja, hogy a 25 és 44 év közöttiek a legaktívabbak, azaz ők szavaznak a legtöbben.

Ha holnap lenne a díjkiosztó, a dobogó harmadik fokán a hazaiak közül Dr. Pintér Anna Kalászné állna 1105, a másodikon Dr. Fördős Zsolt 1660, az aranyérmes pedig Dr. Fekete Borbála lenne 1687 szavazattal. A határon túliaknál első helyen Dr. Herbut Elvira áll a Vajdaságból 2064, a második Dr. Gondos Attila szintén a Vajdaságból 1636, harmadik helyen pedig Dr. Katona  Béla Kárpátaljáról 798 szavazattal. Ez persze korántsem a végleges állás, hiszen még 11 nap van hátra, ráadásul óráról órára, sőt, percről percre változik a sorrend! Egyre emelkedik a mobil telefonon szavazók száma/  a szavazók 88 százaléka/ ,úgy tűnik könnyebb és gördülékenyebb ezzel szavazni, mint tableten, vagy asztali számítógépen. Érdemes használni ott, ahol lehetőség nyílik rá, és ahol kevesebb a számítógép!
Kedves Szavazó! Még 11napja van, hiszen október 5-én éjfélkor zárul a szavazás! Addig még sokszor megfordíthatja az éppen aktuális állást! Szavazzon, hogy az Ön orvosa nyerhesse meg a versenyt!
Facebook oldalunk itt érhető el: www.facebook.com/azevpraxisa/

 

Támogatóink és médiapartnereink

Béres

EGIS Med

BERLIN-CHEMIE

OMRON

77 Elektronika Kft

77 Elektronika Kft

Kor Kontroll Tarsaság

más rádió

más rádió

Felvidek.ma

Udvarhely