Beérkezett ajánlások

Itt olvashatja a beérkezett  hálás, sokszor megható történeteket, ezekből választotta ki a zsűri a toplistásokat, a 10 hazai és a 10 határon túli szavazatra váró praxist. Az ajánló beleegyezését a  történet portálunkon történő közléséhez elfogadottnak tekintjük a pályázaton való részvétellel, az ajánlás, és a szükséges  paraméterek elküldésével. Írásaik, orvosaik neve alapján ABC- rendben kerültek fel honlapunkra, így is találhatják meg őket.

    

Dr. Takács Angéla / Budapest

Tisztelt Zsűri!
Dr. Takács Angéla és vele együtt Éva Nővér évek óta ellátja tisztelettel és becsülettel, de főleg szeretettel egész családomat. Már 10 éve velünk él a 95 éves anyósom, idősebb Svantek Jánosné, aki jelenleg súlyos beteg. Nem Angéla doktornőhöz tartozik, mivel nem jelentettük eddig át, ugyanis eddig egészséges volt, jó állapotban lakott velünk.
Most hogy beteg lett, Angéla doktornő kijött hozzá, pedig nem a betege, ellátott bennünket tanácsokkal és tárgyi segítséget is kaptunk tőle (nadrágpelenka, tápszer stb.) Ellenszolgáltatást természetesen nem fogadott el.
Mindig felhívhatom és kezelési tanácsokkal lát el minket. A legjobb orvos, akivel eddig találkoztam életemben. Diagnózisai pontosak, helytállóak, kedvessége és emberszeretete példamutató. Érdemes tudni róla, hogy hosszú évek óta karácsony  előtt mindig tele rakodott autóval indul hol Erdélybe, hol másik Határon túli vidékre. Mindig oda, ahol szükség van segítségre. Csodálatos az embersége.
Én és a családom Őket javasolja „ A nemzet háziorvosa és nővére” megtisztelő címre.
Köszönöm az ajánlás lehetőségét, a pályázat létét.
Tisztelettel
Svantek Jánosné

tovább...

Dr. Tari Péter / Budapest

Tisztelt Zsűri!
Tari doktor úr szakmai hozzáértéséről és empatikus képességéről szeretnék szót ejteni. Idei év elején komoly vírusfertőzést kaptam. Annyira gyenge voltam, hogy az ügyeletnek még a kaput sem tudtam volna kinyitni. Doktor úr  nagyon jó szomszédom, aki azonnal a segítségemre sietett, és két hétig folyamatosan gyógyított. A terápia közben figyelembe vette az alapbetegségemet (cukorbetegség) is. Tapasztalatom szerint, mindenkinek készségesen segít nagy szakértelemmel, aki segítségért fordul hozzá. Az ő számára természetes, hogy rendelési időn túl is betegei rendelkezésére áll! Végtelen hálával tartozom neki.
Köszönettel: Dr. Mezeiné Sipos Klára

tovább...

Dr. Tari Péter / Budapest

Kedves Zsűri!
Ahogyan láthatják, már többen ajánlottuk Tari doktort a pályázat díjazottjai közé! Sok mindent leírtak betegtársaim róla és Terikéről/ az asszisztensnőjéről/, én most  egy humoros történetet választok, ez a kedvencem.
Nemrég történt, amikor is vérvételre vártam a váróban egyik kedd reggel. Sok páciense várta türelmetlenül, hogy a doktor úr kinyissa a rendelője ajtaját , és fogadja a következő beteget.
Amikor kilépett a doktor úr, a betegek, mint a hiénák megpróbálták "letámadni", de ő nem hagyta magát, és határozott lépésekkel tartott asszisztense irodája felé, miközben csak ennyit mondott:\"Nem vagyok itt, Önök most nem engem látnak!"
Olyan jót nevettem:)
Köszönöm, hogy leírhattam, remélem kedvenc orvosunk bekerül a legjobbak közé!
Fülöp Gyöngyi

tovább...

Dr. Tari Péter / Budapest

Tisztelt Zsűri!
Elején kezdem, mivel fontosnak tartom a körülményeket amit már az én ORVOSOM alakított ki.
Egy eléggé lerobbant VIII. kerületi ház udvarában található a rendelő, ebbe a házba bemenni nem bizalomgerjesztő, de ahogy a rendelő ajtaja kinyílik: tisztaság, modern környezet fogad mindenkit. Ez mind Tari doktor érdeme. Sorszám automata, légkondicionáló vár bennünket.
Számomra nagyon barátságos megoldás, hogy külön szobája van TERIKÉNEK, a mindig kedves, türelmes és nagy szaktudású asszisztensnek.
A Doktor Úrhoz mindig bizalommal megyek panaszaimmal. Nagyszerű diagnosztának tartom, ez több esetben igazolódott. Doktor úr és Terike mindent megtesznek, hogy a várakozási időt csökkenjen, interneten is lehet időpontot foglalni.
/Nekem pontosan ez az elképzelésem egy igazi orvos és páciens kapcsolatról, amit Tari Doktor és természetesen Terike gyakorol.
Hálás vagyok, hogy páciensük lehetek, és bízhatok a háziorvosomban és asszisztensében.
Tari Doktor orvosként és emberként is megérdemel minden elismerést!
Szívből ajánlom 2019 legjobb háziorvosának Terikével együtt!
Halászné Mariann

tovább...

Dr. Tari Péter / Budapest

Kedves Zsűri!
Ebben a körzetben a Doktor Úr első betegei között számolom magam, majd követett a férjem, a nagylányom és most már az ikreim is a páciensei, így az egész családunk hozzá fordul, ha orvosra van szükségünk. Hosszú évek alatt  rengeteg mindent átéltünk együtt, bármikor számíthattunk és számíthatunk rá a mai napig is. Az elmúlt évek alatt egyetlen egy alkalomra sem emlékszem, amikor éreztette volna, hogy már lejárt a kiírt munkaideje vagy még el sem kezdődött. Amikor jóval korábban értem oda a rendelési idő előtt, akkor is kinyitotta az ajtaját előttem/előttünk. Amikor hosszú ideig 2 praxist vitt egyszerre, mert nem találtak a nyugdíjazott kollégája helyett jó ideig senkit, akkor ha láttam is a szemén, hogy fáradt, nem vált soha türelmetlenné, sietőssé vagy kapkodóvá. Ha becsuktam volna a szemem és csak a hangjára figyeltem volna, biztosan nem vettem volna észre, hogy túlórázik...A leghálásabb mégis azért vagyok- szeretnék ezúton is köszönetet mondani Doktor Úrnak-, mert amikor úgy alakult, hogy munka miatt hosszabb időt külföldön töltöttünk, interneten is számíthattam rá, méghozzá szinte hihetetlenül rövid határidőkön belül válaszolt nekem és adott nagyon hasznos tanácsokat, de mindenekelőtt mindig megnyugtatott. A bizalmam jeleként a legnagyobb kincseim, a gyermekeim egészségét is rábíztam. Köszönöm, hogy itt lehetünk mindannyian a körzetében -ennyi idő után már nem csak páciensként, de nagyon közeli jó ismerősökként is.
Hálás vagyok a jó sorsomnak, hogy találkozhattam Dr. Tari Péterrel, a számunkra legjobb családi orvosunkkal!
Köszönettel, nagy tisztelettel és szeretettel:
Miszori Mariann

tovább...

Dr. Tari Péter / Budapest

Tisztelt Zsűri!
A ”nemzet háziorvosa 2019” címre szeretném a mi háziorvosunkat jelölni, akit dr. Tari Péternek hívnak. A Doktor Úr és asszisztense Terike, egy olyan orvosi rendelőt alakított ki, ahová az ember úgy érkezik meg egy vizsgálatra, vérvételre (természetesen lehetőségünk van időpontot foglalni), mintha egy családtagját látogatná meg. Az előre egyeztetett időpontok miatt nincs zsúfoltság, szívesen és kedvesen látják az embert, figyelemmel kísérik betegségének lefolyását. Ha lejár az éppen szedett gyógyszerének felírása, írásban értesítenek a hosszabbítás időszerűségéről.
Mindig mindenkihez van egy-egy jó szavuk, neki és Terikének is. Ha ránk mosolyognak az ember szinte azt is elfelejti náluk, hogy orvosi rendelőben jár! Nem tudom vannak e még hozzájuk hasonlóan kedves, felkészült, figyelmes, gondoskodó egészségügyiek, minden esetre
mindenkinek olyan háziorvost és asszisztenst kívánok, amilyen nekünk van!
Üdvözlettel: Puskás Judit

tovább...

Dr. Tari Péter / Budapest

Tisztelt Zsűri!
A doktor úrhoz pár évvel ezelőtt kerültem, úgy, hogy az ő körzetébe költöztem.
Izgultam a találkozás miatt, de fölösleges volt aggódnom, az első pillanattól nagyon kedves volt, rögtön szimpatikusnak találtam.
Mindig, mindenben segítőkész és alapos. Betegségeim kapcsán naprakészen nyomon követi a kórtörténetemet és minden kérdésemet megválaszolja úgy, hogy én is értsem. Nagyon jó, hogy közben nem használja az orvosi szaknyelvet, ami nagyon fontos egy beteg számára.
Bármikor felkereshetem, készséggel segít.
Látszik, hogy a munkája egyben hivatása is, szívből szereti, amit csinál. Betegtársaimmal együtt soha nem érezzük, hogy zavarnánk, hogy nem, érdekeljük, ráadásul – bármennyire is hihetetlen - mindig mosolyog!
Örülök, hogy rátaláltam, másnak is csak ajánlani tudom. Szeretném, ha mindenkinek oyan háziorvosa lenne, mi8nt Tart doktor!
Köszönettel: Puskás Dorottya

tovább...

Dr. Terjéki Tamás / Pálháza

Tisztelt Zsűri!
35 évesen két vetélés után váratlanul sikerült teherbe esnem. 2018. augusztus 2-án megszületett fiam, 34. hétre 1430 gramm, és 40 cm-el. Ehhez súlyos szívfejlődési rendellenesség is társult. Kisfiamat 3 hónapig gondozták a kórházban. A hazaengedés feltétele egy pulzoximéter beszerzése volt. Ennek az ára kb 150.000 Ft. Védőnői tanácsra felkerestem a háziorvost, hogy tudna-e nekem ilyet kölcsönözni, mert csak így engedik a gyermeket haza a kórházból. Ezt ő megtette és felajánlotta, hogy bármikor bármi van, azonnal hívjam telefonon, akár az éjszaka kellős közepén is. Elvégre egy szívbetegség nem játék. Megkaptam a műszert, a babát hazavittük a kórházból, és ő már másnap itt volt az otthonunkban megnézni a gyereket. Ezt heti szinten megtette. A védőnő napi szinten járt , és folyamatosan  tájékoztatást adott a háziorvosnak az állapotunkról. Egy hónapi itthonlét után, kisfiamat megoperáltál a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben. Az operáció után 6 hónapig a gyermeket a széltől is védeni kell. Hazakerülvén ismét a háziorvos folytatta az itthoni látogatásokat. Mikor már 6 hónapos lett a fiam, mi vittük doktor úrhoz a legjelentéktelenebb dologgal is. Ő biztosította, hogy külön ajtón, külön helyiségben legyek a gyermekkel és azonnal vele foglalkozott, mindent háttérbe szorítva. Ahogy növekedünk, rendszeresen jön és megvizsgálja a ma már 9 hónapos kisfiút. Nem lehetek neki elég hálás a rendszeres látogatásokért és, hogy biztonságban érezhetjük magunkat. Mindemellett, ha nagy tesóval megyek hozzá, akkor is elsőbbséget élvezünk, hogy ne üljünk a beteg váróban, a kicsinek ne hozzunk haza semmit. Ez csak egy apróság, de annál nagyobb jelentőségű.
Terjéki Tamás megérdemli, hogy ő legyen „ A nemzet háziorvosa”!
Csorba Attiláné

tovább...

Dr. Todenbier Ágnes / Budapest

Tisztelt Zsűri!
Történetem címe: AZ ÉN ,,ŐRANGYALOM”
Kicsi koromban édesanyám segített, támogatott mindenben. Teltek-múltak az évek, felnőttem és elkerültem otthonról. Egyedül maradtam, minden támasz nélkül egy nagyváros forgatagában. Nem ismertem senkit, a problémáim tornyosultak, úgy éreztem, összecsapnak a hullámok a fejem felett. A megoldhatatlannak látszó helyzetbe belebetegedtem. Egyik orvostól a másikig jártam, s mindenki a maga szakterületének megfelelő gyógyszerekkel látott el. Egy idő után szinte már számolatlanul, megszokásból is bekaptam egyet-kettőt, ha úgy éreztem. Állapotom nem javult, sőt rosszabbodott. Végül bejelentkeztem - az addig még nem ismert -, lakhelyem szerinti háziorvoshoz. Meglepetésemre türelmesen végighallgatott, sőt tanácsokkal látott el. Ő láttatta meg velem, hogy a betegségeknek lelki háttere van. Egyre bátrabb lettem, és sűrűbben kezdtem hozzá járni. Végre találtam valakit ebben a nagyvárosban (Budapest), akihez bizalommal mertem fordulni. Azt vettem észre, hogy megnyíltam neki, magánéleti problémáimról is kezdtem beszélni. Meglepetésemre nemcsak gyógyszert írt fel - mégpedig épp a megfelelőt! -,nemcsak vizsgálatokra küldött el - pont azokra, amikből megállapíthatta a pontos betegséget! - hanem beszélt nekem a bátorságról, akaratról, és az érzékenységről. Magamra ismertem. Azelőtt sokszor elbújtam a gyógyszerek mögé. Ő szembesített önmagammal, és kérte, fogadjam el és szeressem magam. Az élet apró örömeire hívta fel a figyelmemet. Megtanított \"látni\" és \"örülni\". Azóta nem szedek feleslegesen gyógyszert. Küzdök és harcolok. Más szemszögből nézem a világot, és rájöttem, mennyire szép és jó lehet. Megtaláltam a második "Őrangyalom". Tudom, ha bármi történik, ami kimozdítana ebből a nehezen kialakított pozitív érzésből, hozzá bizalommal fordulhatok. Azt vettem észre, nemcsak nekem a lelki támaszom, hanem mindenkinek, aki csak hozzá fordul. Ő jelenti betegei számára a biztonságot, megnyugvást, megértést. Kívánom neki, hogy szeretetben, boldogságban, hosszú évekig megmaradjon minden ellátott betegének. Kimagasló emberiessége, valódi gyógyító énje, személyes kisugárzása hozzájárul betegei gyorsabb felépüléséhez.
Úgy érzem, Dr. Todenbier Ágnes valóban méltó lenne a díj elnyerésére. Teljes szívemből kívánom neki!
Berta Barbara

tovább...

Dr. Todenbier Ágnes / Budapest

Kedves Olvasó!
Dr. Todenbier Ágnes legyen „A nemzet háziorvosa”! Lojalitása, szakmai tudása, emberi hozzáállása, magatartása példaértékű lehet szerintem sok mindenki számára. Hihetetlen nagy munkájáért, amit az emberekért ezidáig éveken át tett és folyamatosan tesz is - sokszor magára nem gondolva - szeretném Őt a "legjobb orvos" címre nevezni. Úgy gondolom a betegei nagyon sokat köszönhetnek neki, mint ahogyan én is.
Ő igazi orvos, a legnagyobbak közül való, akiket valaha ismertem, és, akik lehetővé tették, hogy megőrizzem legdrágább kincsemet, az életemet, az egyszerit, a megismételhetetlent.
A gyógyszerem az orvos, Ő maga. Mikor megláttam, hogy jön, hatalmas megnyugvás uralkodott el rajtam, itt a segítség, hamarosan rendben lesz minden! Segítségének ez a formája és nagysága nem mérhető. Ami nagyon fontos számomra: biztonságban éreztem magam és érzem ma is, ha betegség tör rám, mert számíthatok a segítségére, és tudom, hogy jó kezekben vagyok. A telefonját soha nem kapcsolja ki, legyen kora reggel vagy késő este, mindig a betegei rendelkezésére áll. Pozitív személyisége, szorgalma és odaadó törődése miatt nagyon szeretik. Azt vallja, a gyógyítás alapja, hogy személyes kapcsolata legyen minden betegével! Szereti a betegeit, a hivatását. A Doktornő egy személyben a pszichológusunk is: ha valakinek gyötrelme van, vagy bátorításra szorul, mindig őt hívja. Megnyugtat, és segít amiben csak tud.
Személyes történet: nagyon félek a vérvételtől, lehetetlen tőlem vért venni. Évente egy alkalommal pedig kell egy teljes labor. A doktornő elérte, hogy sikerüljön, vérvétel előtt mindig megnyugtat.
Ezért szeretném jelölni a díjra! Azt gondolom, hogy egy ennyire alapos, szakmailag és emberségből is kiváló orvos megérdemli, hogy díjat nyerjen!
Molnár Erika

tovább...
 

Támogatóink és médiapartnereink

Béres

EGIS Med

BERLIN-CHEMIE

OMRON

77 Elektronika Kft

77 Elektronika Kft

Kor Kontroll Tarsaság

más rádió

más rádió

Felvidek.ma

Udvarhely