2018. május 20.

Szavazzon a TOP húszra!

Indul „ Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat második szakasza!  Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyi Államtitkársága által meghirdetett pályázat első szakaszában  a páciensek május 10-ig történeteikkel díjazhatták háziorvosukat és munkatársát határon innen és határon túl.
Itthon az 1000-3000 lakosú apróbb településektől / pld. Paszab, Napkor, Arló, Sándorfalva, Nyírmihálydi/  a nagyvárosokig / Budapest, Miskolc, Kecskemét, Nyíregyháza, Debrecen/ az egész ország területéről érkeztek ajánlások Ami a határon túli településeket illeti, Erdély és Kárpátalja vezet az ajánlások számában. A határon túli ajánlók között ott van a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete, a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége, de a Sütő András Baráti Egyesület is.

A szervezők 284 ajánlást regisztráltak, ebből 51 mindössze 1-2 mondatos volt, tehát nem felelt meg a pályázati kiírásnak.  233 történet viszont olvasható  a www.evpraxisa.hu portálon. A hálás betegek mellett a hazai és a határon túli  polgármesteri hivatalok, önkormányzatok, idős otthonok, könyvtárak, szerkesztőségek, nyugdíjas klubok, sőt, a Nagycsaládosok Egyesülete/ Magyarországról és Kárpátaljáról is/  a Házi Gyermekorvosok Egyesülete, egyetemi oktatók, és szakfelügyelő orvosok is beszálltak a nemes versengésbe, kollégáikat javasolva.
A zsűri  - melynek tagjai között ott van Kásler Miklós professzor az Emberi Erőforrások Minisztériuma első embere is- a történetek alapján választotta ki a nemes versengés 10-10 legjobb praxisát. A háziorvosok neve  ABC rendben található a portál szavazó oldalán.
A pályázat második szakasza május 20-án indul. A végső sorrendet, vagyis, hogy ki nyeri meg a versenyt határon innen és határon túl: a portál olvasói döntik el!

Határon túli jelöltek:
  • Dr. Bújdosó Erzsébet /Tarnóc – Kárpátalja
  • Dr. Cuzic Melinda /Szováta – Erdély
  • Dr. Erdő Szabolcs /Brassó – Erdély
  • Dr. Finna Judit /Marosvásárhely – Erdély
  • Dr. Kovács Mihály /Visk – Kárpátalja
  • Dr. Mihajlec Gréta/ Ungvár – Kárpátalja
  • Dr. Szabó Erika/Tiszasalamon – Kárpátalja
  • Dr. Szabó Zoltán /Marosvásárhely – Erdély
  • Dr. Széles Czézár Júlia/Csíkszereda – Erdély
  • Dr. Vrezgó Erzsébet /Nagymegyer - Felvidék
Hazai jelöltek:
  • Dr. Altsach Rita / Újszilvás
  • Dr. Csullag Zsolt / Györe
  • Dr. Gulyás Gábor / Nyíregyháza
  • Dr. Lavicska Enikő / Budapest
  • Dr. Molnár Károly / Mezőkövesd
  • Dr. Nagymihály Sándor/ Sándorfalva
  • Dr. Németh Csilla / Arló
  • Dr. Nikolits Ilona /  Budapest
  • Dr. Perneczky János / Nyírmihálydi
  • Dr. Sojlekova Anna / Kecskemét


„Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat második szakasza május 20-tól június 2-ig tart! A szervezők  várják a szavazatokat!

 

Támogatóink és médiapartnereink

Béres

EGIS Med

BERLIN-CHEMIE

OMRON

77 Elektronika Kft

www.vecsecity.hu

Weborvos szerkesztősége

Kor Kontroll Tarsaság

más rádió

Felvidek.ma

Felvidek.ma

CSiki hírlap

Krónika online

Udvahelyi Híradó

Erdélyi Napló

Vásárhelyi Hírlap

Krónika

Gyergyói Hírlap

Székelyhon.ro

Kiszo.net

Kiszo.net