2018. szeptember 12.

Interjú „Az év praxisa a Kárpát- medencében” díjátadó gálájának nyerteseivel / határon túli 1.

- Türelem és a szeretet kell a betegnek, amit szívből csinálsz az  visszafordul- állítja a határon túli nyertes Dr. Cuzic Melinda Szovátáról.  Melinda és a második helyezett Dr. Vrezgó Erzsébet fej-fej mellett szálltak ringbe az első helyért, a hálás erdélyi és felvidéki  szurkoló csapat néha óránként változtatta helyezésüket. A fiatal doktornő 18 ajánlást kapott.
„ Az év praxisa a Kárpát-medencében díjra   páciensei mellett javasolta a Rhéma Alapítvány elnöke, a szovátai polgármesteri hivatal munkatársa, a nyugdíjas pedagógus és a Bernády Közművelődési Egylet vezetője is. Azt mondják, rangos előd után vette át  a praxist a fiatal orvos, „akit mintha angyalok segítettek volna. A mi Melindánk 92 éves édesanyánkhoz hívás nélkül is belépett látogatni. Áldotta is anyánk!”
„Karácsonyi koncertünkön árva gyerekek kézműves ajándékait árulta. Igazi transzilvániai orvos, anyanyelvi szinten magyar, apanyelvi szinten román, minden betegéhez a neki legmegfelelőbben szól, szívvel-lélekkel gyógyítva, ha kell vasárnap, ha kell ünnepnapon, ha kell éjszaka.”
Melinda „ kampányfőnöke” az internetes szavazás idején a mamája és a barátnője volt.

 

Támogatóink és médiapartnereink

Béres

EGIS Med

BERLIN-CHEMIE

OMRON

77 Elektronika Kft

www.vecsecity.hu

Weborvos szerkesztősége

Kor Kontroll Tarsaság

más rádió

Felvidek.ma

Felvidek.ma

CSiki hírlap

Krónika online

Udvahelyi Híradó

Erdélyi Napló

Vásárhelyi Hírlap

Krónika

Gyergyói Hírlap

Székelyhon.ro

Kiszo.net

Kiszo.net